Pár száz évvel ezelőtt egy svéd botanikus, Carl Linné, a kakaóbabot, mint Teobroma cacao-t, az istenek eledeleként (inkább italaként) rögzítette a latin nevezéktanban. A növény mindent elsöprő világhódító útjához egy másik hódítónak is volt némi köze, de ehhez még korábbra, a XVI-sz. elejére kell visszamennünk. Ekkor, ha nem is egy isten, de a mexikói őslakos aztékok által később annak hitt fiatal spanyol joghallgató túl unalmasnak találta a paragrafusok biflázását, (meg tudom érteni) és kalandvágytól hajtva Amerikába hajózott. Hernan Cortez húsz éves sincs, mikor Dominikába érkezik, hogy aztán a gyors meggazdagodás reményében a legfejlettebb közép-amerikai civilizációt leigázza. Első útján az azték uralkodó, Montezuma, megkülönböztetett tisztelettel fogadta, mert egy azték jóslat egy fehér, keletről érkező isten eljövetelét ígérte. Igaz, hogy tollasnak is kellett volna lennie, de Cortez ezt az isteni hiányosságát szorgalmas igyekezettel kívánta pótolni, vagyis, mielőbb meg akart tollasodni. Elég az hozzá, hogy földöntúlinak hitték, s a szertartások italával, csokoládéval itatták. Cortez teljes kényelemben pihente ki a 3 hónapig tartó, nem kevés megpróbáltatást jelentő utat, aztán végigrabolta az ősi birodalmat. Más volt még ez a csokoládé kor. Először is a „xocoatl”-t a bennszülöttek nem „táblákban” szüretelték, értsd nem ették, hanem itták. Az azték szó jelentése a nyelvészek szerint keserű víz, vagyis nem édesítették, inkább keserűen-csipősen itták. A csoki és a chili párosítása nem a ma termékmenedzsereinek találmánya.  Bár a csokoládé szó etimológiája szerint azték eredetű, de a mayák elsőbbsége a fogyasztás tekintetében nem kérdéses. A kakaó szó a maya nyelvből származik, s jelentése a cserére utal, mivel volt idő, amikor kvázi pénzként ezzel fizettek szerszámért, élelemért, vagy a feljegyzések szerint a szerelemért is.  Általában is elmondható, hogy a kakaó nem élvezeti cikk volt, hanem szertartások italaként és orvosságként szolgált.Emésztési zavarok, megfázás, köhögés ellen használták, és afrozidiákumként is, (bár nem így hívták, hiszen Aphrodité mexikói térítő útjáról nem szólnak a krónikák). Kolombusz ugyan teljesen érdektelennek tartotta ezt a keserű löttyöt, de a spanyol hódítók csak áthozták az öreg kontinensre a kakaót, és semmi pénzért nem adták tovább sem a növényt, sem a csokoládé recepteket. Igazi pénzt, persze, mégsem ők csináltak belőle, bár próbálkoztak afrikai kakaó ültetvényekkel. De a spanyol birodalom minden korszakban képes volt, még a legnagyobb jólétet garantáló gyarmati bevételek közepette is csődbe menni. Valahogy ez ment, és még megy is nekik. Az akkori Európában az üzleti érzék angol és flamand erekben csörgedezett, de ők is csak jóval később, a XIX. század végén kezdték nagy ültetvényeken és sikeresen termeszteni a kakaót a mai Ghana területén. Az akár 10 métert meghaladó magasságú kakaófák (tehát nem cserjék!) egyenletes meleget, és sok, sok esőt igényelnek.  Az ideális ültetvényeken nem ritka az évi 1500 mm-t jóval meghaladó, akár 3000 mm csapadék sem. (Milyen csodálatos a szőlő, az még a magyar átlag kb. 600-700 mm-rel is kincseket terem.) Azóta is, Elefántcsontpart mellett , Ghana a legjelentősebb kakaóbab exportőr. Az amerikai őshaza is megőrizte jelentőségét (Ecuador, Brazilia), bár a mennyiséget tekintve Afrika mögé szorult. Szakértők szerint, az amerikai vad fajták adják a legfinomabb termést, de kényesek és keveset is teremnek, így ott is átálltak már a hibrid növényekre. Számottevő az ázsiai termelés is (Indonésia, Malaysia).  A szüret októberre és májusra tehető. A fa törzsén és a törzsközeli ágakon függő 20 cm-es termésben ülő magok ezeknek az országoknak létfontosságú bevételi forrást jelentenek. Főleg a gyenge iparral rendelkező afrikai államoknak nagyon nem mindegy, hogy áll a tőzsde. Mint minden mezőgazdasági termék, a kakaó is szélsőséges ingadozásokat mutat. 2002 és 2012 között a kakaóbab tonnánkénti ára volt már 1500 dollár alatt és 3500 dollár felett is. Nagy titok nincs, a kereslet-kínálat szabja meg, mennyi az annyi. A nagy fogyasztókért megy a harc, lássuk kik is ők. Az abszolút kakaófogyasztást tekintve Európa vezet, ezen belül is Németország. Utána az USA, Brazília és Kína következik. Egy főre számítva Európában már (5 kg/fő feletti fogyasztással) Svájc és Belgium is megelőzi Németországot, ez utóbbinak fejenkénti kakaófogyasztása is közel 4 kg. Franciaország és az Egyesült Királyság több mint 3,5 kg –os adattal dicsekedhet, s az utóbbi években Oroszország is 3 kg fölé tornázta magát. Viszont Olaszország, úgy tűnik, marad a tésztánál, ami a szénhidrátbevitelt illeti, ők 1,5 kg alá csúsztak. Magyarország sokkal nagyobb fogyasztó, mint Románia, kisebb mint Csehország, nagyjából Lengyelországgal vagyunk azonos szinten (World Cocoa Organisation 2012-es jelentése, 2010 –es adatok).

Hangsúlyozom, a fenti adatok kakaófogyasztásra vonatkoznak. Miért nem csokoládéfogyasztást nézünk? Azért, mert igen nagy a különbség még csokoládé és csokoládé között is, nemhogy a kakaó és a csokoládé között. Ennek megértéséhez a kakaó feldolgozásának néhány fázisát meg kell ismernünk. Régen az őslakosok is észrevették, hogyha a termés éretlenül leesik és a földön erjed egy kicsit, az íz harmonikusabb lesz. Most is így járnak el, a szüret után a magot a hússal együtt tárolják, s a húsban található cukrot bontó baktériumok elvégzik az erjesztést. Utána a húst eltávolítják, s a magokat kiszárítják. A víztartalom csökkenésével a tárolás, szállítás is könnyebb, biztonságosabb, kicsi a rothadás veszélye. A szárítás után pörkölik és őrlik, előáll az un. kakaómassza. Ennek zsírtartalma magas, ami nehezen emészthető, ezért a zsiradékot mechanikus préseléssel kivonják belőle, és ezt nevezik kakaóvajnak. (Még elképzelni is nehéz, hogy meddig és milyen intenzíven rázták ezt a zsíros örleményt az indiánok, hogy vízben fel tudják oldani.) A zsírmentes visszamaradt kakaó a tulajdonképpeni kakaó. Tehát röviden:

a kakaó: a pörkölt kakaóbabból nyert termék, amiből a kakaóvajat préseléssel
kivonták. A kereskedelemben kapható kakaópor, viszont, legalább 20% kakaóvajat
tartalmaz.

A kakaóvaj a magban lévő zsiradék, amit a pörkölést és őrlést követő sajtolással
nyernek ki, hogy aztán a csokoládékészítésnél a kakaóporral és cukorral megfelelő
arányban újból összekeverjék.

Csokoládéról, pedig, akkor beszélünk, ha a fenti keverék legalább 35% (szárazanyag) kakaót tartalmaz, s ebből 18% a kakaóvaj, és a maradék un. zsírmentes kakaó szárazanyag.

A tejcsokihoz tejport kevernek és már csak 25 % benne a kakaó, a háztartási
tejcsokoládénál potom 20 %. Ráadásul, a hozzáadott tej, egyes kutatók szerint,
a kakaó oly hasznos flavonoid felszívódását is gátolja. A tejcsokigyártók ezt
naná, hogy vitatják.

A fehércsoki már un. zsírmentes kakaó szárazanyagot nem, csak kakaóvajat
tartalmaz.

A hírhedt tejbevonónál (lsd az igazi pöttyöst) még a kakaóvajat is más növényi zsiradékkal helyettesítik.

A csokoládékészítésnél a fentieken kívül ma már bármit felhasználnak. Egyébként imádom az ilyen fogyasztói társadalom által kikényszerített meghatározásokat. Itt van pl. egy: a tej kizárólag az egy vagy több fejésből nyert tőgyváladék. Egy normális társadalomban eszünkbe nem jutna, hogy meg kell határozni, hogy mi is a tej. Ami kijön a csecsből, oszt jó napot. Akinek egyébként a csokiterminológiából ennyi nem elég, és el szeretne merülni a pralinés és asztali csokoládés ipari bikkfa mi-micsodában, az itt hullámfürdőt vehet. http://www.omgk.hu/Mekv/1/13200036_2.pdf. A csokoládé ma elsősorban élvezeti, olykor már-már luxuscikk. A svájciak az én kedvenceim, mert élenjártak a különböző újításokban, és ez nem arról szólt, mint a mai csokoládéfőzők „Milyen hülyeséget nem tettünk még egy tábla csokiba?” kérdésre adott válaszok. Sírni tudnék, amikor azt látom, hogy valaki telepakolja a kosarát kékibolyás, rózsaszirmos, mangalicaszalonnás és orrszarvú tulokőrleményes termékekkel, s a tiszta, „csak”szakmai kvalitásokkal érdekessé tett bajban lelki társaink ott felejtődnek a polcokon. (Csak megjegyzem, valami hasonló folyik sajtfronton is.)

Az élettani hatásairól a kardioprotekciót, vagyis szívbarát karakterét emelném ki. A sok kakaót fogyasztó panamai kuna indiánoknál ritka a magas vérnyomás, mint a fehér kottinga (kék panamai madár). Lehetne genetikai magyarázat is, de azoknál az indiánoknál, akik beköltöztek a városba és felhagytak a reggeli kakaóval, azt tüzes vízre, vagy Coca colára cserélve, ugyanolyan arányban fordul elő magas vérnyomás, mint a többi városlakónál. Valószínűnek tűnik, hogy nem a génekben, hanem a bögrékben van a magyarázat. Más hatásait, pl. a kozmetikában alkalmazható előnyeit, több vizsgálat is alátámasztotta már, s enyhébb köhögés ellen is legalább olyan sikeres, mint a patikában kapható pirulák. (Bővebben erről itt: http://www.elitmed.hu/upload/pdf/csokolade-471.pdf.)

Közhely, hogy barátok nélkül lehet élni, de nem érdemes. Sok könnyes párnát szárított már fel egy-egy tábla csokoládé. Tegyünk meg mindent, hogy szívbarátunk mindig annyira kéznél legyen, mint a fogyasztását megalapozó ideológia. Már csak aszerint kell élni, s talán a csokoládé esetében ez nem is esik olyan nagyon nehezünkre. De vigyázat, a barátság, mint tudjuk, addiktív!