Döcögős kockaköveken, de felfelé – Macok Bisztró, Eger

„Áll a határzat, áll erősen,

Be kell Egerbe mennem!

Mert ennyi édes vonzerőnek

Szívem nem állhat ellen.”

(Petőfi Sándor)

Egerben az ember otthon érzi magát. Nem csupán azért, mert mint minden nagyobb városban, itt is ugyanazokról vannak az utcák, terek elnevezve, hanem azért is, mert sok minden gyermekkorból ismerős. A hős várvédőkről kb. akkor olvastam, amikor az Egri Bikavér cirádás fekete címkéjét betűztem a régi, családi danászások alkalmával. Persze inni nem kaptam belőle, így az egri borok iránti mostani rajongásomra nem vetnek dohos árnyékot a késő szocializmus borkombinátjainak rozsdás erjesztő tartályai. Aztán a mozi Egerben is Uránia, és akár a Tabánt, ezt a várost is lakták szép számmal rácok. Valahol templomuk körül nyugszik Péter cár nagykövete, aki Egerből a cár helyett egy másik Atyuskához tért meg. De most nem a történelmi érdeklődés sodró ereje, hanem a lélek templomának, a testnek vágyai hajtanak a kockaköveken. Egy négycsillagos szállodában szálltam meg, de annak kuponbrigádokra hangolt ebédje kiűzött vacsorára a városba. Azt már rég feladtam, hogy megértsem: egy százmilliós költségvetésű szálloda miért nem fizet egy olyan szakácsnak, aki nem virtigli köztörvényes gasztro-gengszter. Ennek megértését tehát feladtam, de azt a reményt nem, hogy ehető ételt találjak egy bő ötvenezres városban. Hova is?

A védnöki táblásba, kösz, most nem, nézzünk el a Macokba? Két -három év is eltelt tán a minden tekintetben rosszízű látogatásom óta, és köztudott, hogy nem csak a név változott Macokra, hanem a séf is új, méghozzá János de genere Macsinka. A sárgabukk ajánlja, (11 pont), bár nem értékeli sokra. Kalandra fel, Mérő Lászlóval való találkozásom óta tudom, hogy olykor az irracionális döntés a helyes, és most nincsenek is nagy elvárásaim. Egy hölgy és két alföldi férfiú is csatlakozik hozzám. Együtt sétálunk a Dobó utca méretes, kerékvetős kapui között, és máris az étterem előtt, a volt Dózsa György téren vagyunk. A terecskét átnevezték Tinódi Lantos Sebestyénre. Ha őszinték akarunk lenni, akkor megértjük, hogy az a város, amelyiket Dózsa egyik embere égetett anno porrá, nincs különösebb empátiával a vitéz köznemes munkásmozgalmi érdemeire.

Belépünk a vendégtérbe. Kellemes hangulat fogad, bár a rezsicsökkentés ellenére az indokoltnál nagyobb a félhomály. Amióta magam mögött tudom az egyetemi menzát, szeretem látni, mi az amit eszem. Friss belső design, az L alakú törés miatt, ha nem is teljesen, de azért nagyrészt átlátható tér. A fogason, nagyon helyesen, vállfák, a székek kényelmesek, az asztalméret is meghaladja a francia bisztrókét. A falon az obligát fekete tábla, itt-ott elmosódott felirat, jelezve, hogy a kínálatból a fal mentén járó vendégek kabátujja is magával vitt valamit a maga módján. De sebaj, közeledünk esti házigazdánk felé, aki a sötétben egy a karácsonyt már nem ünneplő, kiugrott radikális EU-képviselő epigonjaként hat. A látszat csal, kedves, készséges a képviselő úr. Bár láthatóan meglepődik, hogy étlap helyett időt kérünk tőle, hogy beszélgessünk a kínálatról. Az elején még kerreg a vincseszter, keveri a köreteket, de gyorsan adaptálódik. Tisztázzuk, hogy a macokot hogy csinálja az ő nagymamája, hogy a miénk (mármint a nyírségi lepcsánkát). És azt is, hogy a konyha nem fog neheztelni ránk, ha nem egyfélét rendelünk. Sőt, még egy későn csatlakozó, a forralt boros bögrét kezében szorongató barátunkat is zokszó nélkül az asztalhoz kíséri. A macokot, persze, megkóstoljuk, hátha. De nem, semmi különös, kicsit kiszáradt a teteje, a tejföl pedig csalódás, az étterem névadója többet érdemelne. Persze, a képviselő úr szerint nagyon jó egri (értsd bolti) tejföl, de az ezzel megegyező igazságtartalmú esetleges geocentrikus világképét sem kezdenénk el cáfolni, mert amire várunk, az megérkezik. A céklaleves lassan fogy, de még sokáig elkísér. Bár a pisztráng benne sós, mint Tiborc könnye, és a tormahab is lehetne erőteljesebb, (a borsszóróért sem kéne külön szólni), de a lé mentes a legtöbb hibától, amit a céklalevessel el szoktak követni. A színe nem fakult, hanem harsány, élettel teli maradt, önthetnénk egyenesen a szívünkbe. Az állaga nem oroszosan híg, de nem is sűrítették túl. Az íz csipkelődő, élénk, nincs agyoncukrozva. A másik leves sütőtökből készült, hozza, amiért kértük. Meleg prémgallérként fonódik torkunkra a decemberi estében. A kacsamájat benne (képviselő barátunk szerint liba) egy kicsit jobban szeretnénk tán egy tömöttebb struktúrával, de így is felkelti a kíváncsiságunkat az est további ételei iránt. A főételek látványra is erősebbek a korábbi fogásoknál. Mivel nem kellően előmelegített tányérokon érkezik, nem nézzük sokáig, hanem nekilátunk. Bár a tányér épp csak langyos, a fogyasztási hőmérséklet rendben. A vörösboros (bikavér, mi más) marhapofa puha, omlós, de szerkezetét vágás közben is megtartja. Biztos szuvid, ámbár azt is el lehet rontani. De ők nem. A mártás selymes, fűszerezésében nem tolakodó. A hozzá kínált édesburgonyával és vargányával nem vállalnak kockázatot, de év végi hangulatunk nem is vágyik merész kalandokra. Azaz egy kicsit mégis. Bárányfartő is rendelt. És itt lép át a Macok egy másik kategóriába. Abba, ami az ízérző memóriába is bevésődik, nemcsak a frontális lebenybe. Hibátlan, médium, alig véres rozé. Nyoma sincs nehézkes faggyús jegyeknek. Tökéletes állag, a rostok a kellő ellenállás után szinte maguktól esnek szét, majd, mint a vágyak és kéjek, összeállnak megint. Új, meg új képzetek formálódnak, egy bárányevő kaleidoszkóp. Némi pörzs, vajas karakterek. Ez a fogás a húsról szól, a rozmaringos burgonya – sárgaborsó köretnek, bár jók, tényleg csak az asszisztencia jut. Mestermunka. Nem terveztünk borozni, de esélyünk sincs. Egy 2009-es Kovács Nimród pinónak jönnie kell. Jön is egy szép burgundi pohárban, megfelelő hőmérsékleten. A csúcson vagyunk, nem is kívánkozunk feljebb, a desszerttel inkább csak csillapítanánk ezt a lelki állapotot, hogy újra cselekvőképesek legyünk. Felcsendülnek a záró akkordok, de egy-két kanál után már csak kötelességtudóan jegyzetelünk a desszertes tányérok felett. Úgy látjuk, rájuk kevesebb gondosság, illetve szakmai rutin jutott. A mákos guba újragondolt aránytévesztés. Erény, hogy kalácsból készítik, tiszta a mákíz is, de émelyítően édes, és nem emel ki minket a mindent elárasztó, vaníliás öntet mélyéről az egyébként tetsző birsalma sem. Ez utóbbi elemnek a tálalásban sem találták a helyét, úgy szórták rá a kockára vágott gyümölcsöt a gubára, mint csuszára a pörcöt. Lehetne ez jó. Kevesebb sodó és cukor, több rétegben kalács, a rétegek közt vékony birsalma. A créme brulée sem viszi többre. Talán a sietség, vagy a túl késő tálalás, de nem homogén a krém, s nem is mostanában öntötték ki. Felidézve a SVÉT-es (Stílusos Vidéki Éttermiség) debreceni testvér, az IKON remekét, megfontolandó egy konzultáció velük.

Maradnánk még, de programunk hív. Fizetünk, és indulunk. Odakint összegzünk. A Macok olyasmi, mint a kockaköves út a lábunk alatt. Kicsit döcögős, de iránya van, visz valahova felfelé. Ajánlható bisztrókonyha, hatalmas a javulás a legutolsó látogatás óta. Mérsékelt áron kapunk többségében jó alapanyagokat, velünk maradnak emlékezetes ízek, és a mennyiségi evők sem csalatkoznak. Az arányok miatt dől, vagy marad fent a legmagasabb csúcs is. A testes és egyébként is méretes adagban felszolgált kiváló főételeket követő rosszul szerkesztett és méretezett desszertek agyonnyomják a vendéget. Aki a marhapofa után önfeledten még el tudja ropogtatni a créme brulée mellé tett törökmézet, annak inzulin igényét nem egy, de legalább három sorosan kapcsolt hasnyálmirigy elégítheti csak ki. A személyzet készséges, az apróbb botlások inkább emberiek, mint szakmaiak. Például, nem minősítem a türelmetlen vendéget annak távoztával a többi vendég füle hallatára. A távozó kibeszélését hagyjuk meg a nagycsaládi, illetve céges összejövetelek territóriumának. Hogy az utóbbiról le ne késsünk, gyorsan szedelőzködünk, s mivel ebéd menü is van a Macokban, már tudom, hogy holnap délben sem vesznek rajtam erőt a pokol angyalai, vagyis a wellnes hotelben a „hagyományos magyar ízvilág” és a „nemzetközi konyha remekei”. És ezért nagyon hálás vagyok.

Látogatás időpontja: 2014. December

Mit érdemel? : 3 (és biztatást)

5- Himnuszt

4-Kézszorítást

3-Esélyt

2- (El)köszönést

1-Se

0-Ekét és sót

P.s. Azért másnap az ebédhez adott félkész termékből “sütött” kenyér fájt. Tessék rendes kenyeret sütni, vagy igényesebb félkész terméket venni.