Szabó Csaba Szent-Györgyi Albertről, avagy a paralellák találkozása

„.. ha gyermek is, én voltam az egyetlen férfinemű, s ez elegendő volt ahhoz, hogy az én szavamat kövessék. Akkor adtam ki magamból mindazt az energiát, amit a gyakorlatiasságra a sors kinek-kinek kioszt. Koronázzatok királlyá egy kamaszt, adjatok kezébe minden hatalmat és tiszteljétek, de úgy, hogy sose vegye észre, hogy kamasznak nézitek, vagyis úgy, hogy ő maga se tudja azt, hogy kamasz, s erősebb kezű, lelkesebb uralkodó nem lesz nála a földön;.” (Illyés Gyula: Kora tavasz)

Az első világháború alatt-után sok helyütt a tizenéves kamasz fiú lett a családfő. Az apát, a bátyot vagy elsiratták már, vagy a sóvárgó várakozás bénította az asszonyi kezek erejét. Így a kénytelen felnövő fiúgyerek azt vette észre, hogy szavára mozdul a fehérnép, tőle várják a kátyúba jutott családi szekér kiragadását. Szeged is ilyen legényke volt ekkor, poros kisváros. Csak bízni lehetett abban, hogy legalább az egyik Trianonban csonkolt végtag kinő majd itt, a szőke Tisza partján. A kolozsvári egyetem működését a román hatóságok lehetetlenné tették, így a Ferenc József egyetem áttelepült előbb Budára, majd a hírös városba. Ne gondoljuk, hogy mindenki teljes mellszélességgel az ügy mellé ált, hiszen az egyetem működésének elindítása nagy költségeket emésztett fel. Ha az akkori polgármester nem lett volna mindenre kész, pontosabban mindenre elszánt, akkor sok minden másképp alakul.

Hogy megértsük Szent-Györgyi helyzetét, illetve hatását, tisztában kell lennünk azzal a hangulattal és viszonyrendszerrel, ami őt fogadta. Az erdélyi intézménnyel együtt a sokkolt, városukból kiutasított tanári kar és a monarchiában gyökerező szokások is áttelepültek. Konzervatív, a háborús veszteséget különösen megélő, s mindezért a nyugati hatalmak elvtelen viselkedését okoló vezető társadalmi osztály nem szimpatizált a modern gondolatokkal. Az egyetemi épületek újak voltak, de meg kellett tölteni őket befogadó tágassággal, friss levegővel,  És akkor az orvosi kémia tanszékhez vezető úton a libák helyett egy nyugati sportautó verte fel a port. Akárcsak gazdája az egyetemen. Ruganyos, sportos mozgása, laza, de elegáns öltözéke, új tanítási szemlélete magát a változást jelentette az egyetemi karnak, a változást, amiből nekik elegük lett egy életre. A prof, merthogy róla van szó, tekintélyelvnek nem adózott, a munkatársait maga választotta meg és hagyta is őket dolgozni. Vajon hány fitnesz ugra-bugra tudja, hogy a prof mellett Banga Ilona és Straub F. Brunó Nobel díj értékű munkát végzett az izom élettan területén és ha a tanszék vezetője, vagyis Albi prof, jobban taktikázik, akkor még egy svéd akadémiai díj díszeleghetett volna a tanszéke falán. (Ugyanis ő már Nobel díjas volt, még egyet nem kaphatott, így egy kis önzetlenséggel könnyen helyzetbe hozhatta volna munkatársait.) Amit szintén tudnia kell minden embernek, aki nagy dolgokra vállalkozik, azt tőle szintén megtudhatja. Hangosan ki kell mondani az elcsépelt igazságot. Nem lesz könnyű. Neki se volt az. Kutatóként alig fizetésért vándorolt, szenvedett éhségödémában, voltak kutatási tévútjai, csődbe ment házassága, a fővárosi egyetem nem kért belőle, a szélsőjobboldali diákság zaklatta. Tehát nem könnyű. Talán ez az egyik üzenete kedves barátunknak, Szabó Csabának, aki a világháló segítségével volt velünk. Nem említette, de azért tudjátok, Csaba a legmagasabb impact faktorral rendelkező magyar tudósként sem kaphatott egyetemi tanári címet a budapesti egyetemen, miután hazatért Amerikából. Meggyomlálta a jelenlegi szovjet típusú akadémiai rendszerünk tekintélyét, kritizálta, joggal, oktatási rendszerünket, így a hála nem is maradt el. Nem bíztak benne, pedig már nem is volt kamasz. Visszament Amerikába. Ami biztató, hogy a Szegedi Egyetem nyitottnak látszik befogadni azt, aki nem kellett a fővárosnak. Egyszer már megtette és nem járt rosszul. Szerintem most se járna.