sir-winston-churchill

Élni nem kell, de sportolni muszáj, vagy fordítva?

Churchill: Uraim, csak semmi sport!

Élni nem kell, de sportolni muszáj, vagy fordítva?

Pompeius legendás, eredetileg hajózásra vonatkozó, mondását átalakítva a sport szerepéről gondolkodjunk egy kicsit. A sport koronként és társadalmanként más-más funkciót töltött be. Voltak korszakok, amikor a túlélésre, illetve a hadviselésre való felkészítést szolgálták. A korabeli leírások szerint, az olimpiai játékok idejére ugyan beszüntették a civakodást, de a versenypályán már nem dívott a fair play.Az agresszió, a sunyiság a versenyző életre, vagyis hadra való alkalmasságát bizonyította.Ez volt hát jellemző az ókorban, de ne feledjük a magyar szocialista MHK-s (Munkára Harcra Kész) mozgalmat sem, ahol súlygolyó helyett kézigránátot kellett dobni a sporttársaknak, ezzel is kidomborítva a sport humánus oldalát.

Aztán volt időszak, amikor egy társadalmi osztály önszerveződésének eszköze lett. A két háború között nálunk is létrejövő túra szakosztályok a munkásosztály önszerveződésének terepévé váltak, ahol az osztályöntudat formálódott, elválasztva a szebb jövőre (értsd: szocializmus) érdemes tevékenyeket a nép vérét szipolyozó henyélőktől. Így aztán szinte le is nézték a középosztályban azt, aki ilyen proli időtöltésre, mint a természetjárás, adta a fejét vasalt nadrág és elegáns félcipő nélkül. Nekik maradt  pl. a tenisz, alias fehér sport, ami már nevében is kasztos jelentéstartalmat hordozott. És ott volt az élsport a 70-es, 80-as években.

Én még emlékszem, hogy a fél ország izgult, hogy a Szovjetunió szerez –e több aranyérmet az olimpián, vagy az újgyarmatosító USA, akiknek versenyzői nem is tudták, hogy a kizsákmányolás gyors, ügyes, de tudatlan tárgyai. Aztán a szakállas NDK-s úszónők, akik stabil KGST piacot jelentettek a magyar Pitralon és Derby márkacsalád összes termékének.

No, de hagyjuk a történelmet, bármennyire is szeretjük, nézzünk szét, mi újság házunk táján, saját korunkban. Vajon sportol-e honleányaink, honfiaink többsége és ha igen, (hogy klasszikust idézzünk) akkor miért nem? Az, hogy ki mennyit és miért sportol, az nagyon egyéni. Ha a statisztikát nézzük, azért valamilyen általános kép kirajzolódik, amin nagyon nem kell(ene) meglepődni. Egy EU-s felmérés szerint, a magyarok 5%-a sportol rendszeresen.(link)

 

Jól tetszik látni, nem nyomdahiba, vagy tévedés, Száz emberből öt. Szinte statisztikai hibának tekinthetnénk. Az EU-ban ennek duplája, ami jobb,de azért látjuk, hogy ott sem mindenki fitness tangában ugrik ki reggel az ágyból. Ami ennél is elkeserítőbb, hogy több mint a fele a lakosságnak „realista”, vagyis saját állítása szerint sohasem rugaszkodik el a pannon Földtől, (értsd, sohasem sportol). Hogy miért, illetve miért nem sportolunk? A miért igenek listavezető válasza kézenfekvő (még ha szerény véleményem szerint hibás megközelítésből is fakad): a sportolók kb. felének a kulcsinger a jobb egészség reménye, ahonnan már csak egy ugrás az öröklét. A szerintem értelmes válasz az lenne, hogy jól érezze magát, illetve, hogy barátokkal legyen, de ez az opció csak alig több mint 10% sportoló tudatában kap helyet.

Azért más is kiderül a felmérésből. Van egy attitűd, amit előszeretettel gyakorol mindenki, stílszerűen mondhatnánk, sportot űz belőle, és ez a „miért nem” c. össznépi válaszadós társasjáték. Az időhiány vezet, és el is tudom fogadni egyes embereknél, életszakasztól függően. De az egész populációnál?? Egy olyan országban, ahol egy átlagos felnőtt, napi 4,5 órát néz TV-t ?? Ennek nincs heti 2×30 perce, hogy megküzdjön a gravitációval? (A téli adatok még rosszabbak, ott 5,5 órát bambul a csodadobozra Árpád vére.) Nem Atlasztól kell átvenni az eget, hanem lebotorkálni az utcára egy sétára, vagy ha ez messze van, akkor a TV előtti padlószőnyeg is megtenné egy laza gimnasztikára. A kedvencem a válaszok közül, hogy „Nem szeretem a versenyhelyzeteket”. Hát akkor az úttesten se tessék átkelni, mert az inkább versenyhelyzet, mint a hálószobában végzett tornagyakorlatok. A felmérésből hiányzott az aduász. Ajánlottam volna a „Mert genetikailag alkalmatlan vagyok” opciót. Egy kutatás szerint egy csökkent aktivitású protein kináz hatására az egerek is lustábbak. (link) . Ez való a magyarnak, tudományosan megalapozott, evidence basedmagyarázat. Én csinálnám, de a gének, ugye…

unner

Félreértés ne essék! A blog bejegyzés írója nem sportfanatikus. Bár tisztában vagyok jelentőségével, mégis azt gondolom, hogy a sport nem fontosabb, mint életünk számos más területe, legyen az zene, olvasás, rajz, madárhanggyűjtés, vagy csak egy jó beszélgetés. Nem ez a humánum végső fokmérője, hogy sportol-e valaki. Láttam már elég six-pack-idiótát és beszélgettem jót számos Tündér-szikla aktivitású emberrel is. Az viszont fontos lenne, hogy mit csinálunk helyette. Ez nem mindegy. Csakhogy a „mit csinálunk helyetté”-re a normális válasz sokszor ott van a sport által kínált lehetőségekben. Ezért nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a sportot nem jól közelítjük meg. Tényleg csak fizikai aktivitásnak gondoljuk. Ezen már a 90-es évek elején elfogadott Európai Sport charta is túllépett.  (link)

(Hál’ Istennek van ebből az időből értelmes charta is). A 2. cikkelyben benne van, hogy a sport a testi, szellemi erőnlét fejlesztésén keresztül a közösségi kapcsolatok teremtésére irányul. Ezt a gondolatot tükrözi a hazai Nemzeti Sportstratégia is, ami észleli az aggasztó tendenciát és 3 szinten, az iskolai testnevelés, a szabadidősport és a versenysport szintjein fogalmaz meg feladatokat. Ránk férne. Általános iskolásként jártam olyan iskolába Budapesten, ahol nem volt tornaterem. Persze, a 70-es évek. Csakhogy orvostanhallgatóként (90-es évek) meg olyan egyetemre jártam, ahol szintén nem volt. Sőt, újonnan kinevezett rektorunk szerint (orvosi egyetem!), a diákok ne az évente egyszer megrendezendő sportnapot kérjék számon a diákfórumon, hanem tanuljanak helyette.

Szóval a mozgáshoz, nem egy természetes adottságként, lehetőségként nyúlunk hozzá, hanem valami kötelező tantárgyként. Mit is hallunk: legyen formás a feneked, legyél egészséges, legyél Vénusz, vagy Dávid, tedd meg a mama kedvéért, ettől fogsz lefogyni stb. Valami olyasmi ez, mint ahogy sikeresen megutáltatják a diákokkal a természettudományos tárgyakat az iskolában, pedig ezek a tárgyak, mint a fizika, kémia, élővilág sokkal inkább a minket körülvevő, kiszámítható, megismerhető világról szólnak, és ha megismernénk, egész egyszerűen otthonosabban mozognánk, jobban éreznénk magunkat ezen a planétán.

Így lehetünk a sporttal is, jó lenne arra használni, amire való: emberarcú gyermekeket segíteni eligazodni a szociodzsungelben, és visszavezetni a virtuális világ szirén hangjai ellenére a létező világba, legyen annak akár egy összetartó baráti, akár egy családi, akár(halkan mondom)  egy nemzeti közösség az alapja.

Aki magyar velünk fut, rendszeres találkozó a Hárs-hegyen!

Yousee

0 hozzászólás

Szólj hozzá!

Minden vélemény számít!